reggeli, óda

reggeli,
te vértezed fel szívünk a világ rút inzultusa ellen,
utolsó lélegzet vagy te a csatába indulás előtt,
támasza vagy te a koránkelőknek
(különösen kávé nevű angyalod),
köszönet érted!

ma vagyunk egyhónaposak

a város lassan kezd ismerőssé válni.
tudunk itt pár helyet, embert, történetet, amit, remélem, nem fogok elfelejteni. bár az emlékezetem (nem tudom, másé is ilyen-e) önszerveződő, nem az marad meg, amiről abban az adott pillanatban azt gondolom: ezt szeretném megtartani. a nosztalgia, az meg megint egy másik, alattomos dolog.

az itteni "nemzeti galéria", a museu do soares dos reis kongón, üresen és csendesen fogadott minket. a kertje ugyanazt a bomló, érett szépséget viselte, amit az itteni kertek többnyire.

néha azt kell gondolnom: hogy fér el ennyi szépség ebben a világban?

 XVII. sz.

na ez jó régi (1000 körül talán)

 

kell még nekem egy kis idő, míg ennek a haj-ékszer dolognak a lényegét meg fogom érteni. 

olyan idegen, és olyan bizarrul vonzó egyszerre, legalábbis a személyes oldaláról.

manuál kézmosáshoz

múzeumkert

 

 a legenda szerint volt itt tavaly (vagy tavalyelőtt) egy fiú, aki elkezdte felfújni ezeket a darvakat mindenfelé. szériaszám is van mellettük, ezer volt a cél, de az utolsó száz már brazíliában készült.

 végre egy, ami véletlenül jól sikerül

 ezek pedig a faculdade de letras (bölcsészkar) végzősei. mindenkinek van egy ilyen talárja,

amit félévkezdéskor (mert az most van), meg a végén visel. büszkén. jól is áll nekik. 

vannak valamiféle szertartásaik is, nem egészen tiszta, de valami újoncavatásról is hallani,

most meg óriás fakanalakkal ácsorogtak.

ilyenek közelről

vacsorára cápát ettünk.
petrezselyemmel, fokhagymával, citrommal és sült zöldbabbal.
nekem fogalmam sem volt, hogy mit vettünk a szupermarketben darabolva.
most gugliztam le, a tintureira az bizony cápa.

gaia, gesztenye

a város két részre oszlik: porto és gaia. a kettőt (egyes források szerint) hét híd köti össze, mi ebből általában hármat látunk. a torkolathoz a legközelebb az arrábida van, a városközponté az eiffel-féle luís-híd, és a harmadiknak, ahol a szombat hajnali bolhapiac szokott lenni, nem tudom a nevét. a többi nem is rémlik, de azt hiszem annyira még nem mentünk be a szárazföld felé. ma a gaia oldalon bóklásztunk, ahová a turisták azért mennek, mert ott vannak a portói pincészetek, igen gyakran angolos márkanevekkel.
nagyon szimpatikus amúgy a portugálokban, hogy nem kezelik a turistákat nyomulósan, és nincs az a félelmetes giccsparádé, amire számítani lehetne- bár igaz, hogy még csak az elején járunk a szezonnak. (azt ha akarnám, sem tagadhatnám le, hogy már szezon van, a 20 fokos napi hőmérséklet elég általános- mondom ezt anélkül, hogy az otthoniak szívét akarnám szomorítani..)
az pedig csak elsőre volt furcsa, hogy milyen iszonyatos különbségek vannak a városon belül. úgy értem, két szomszédos utca sokszor mintha két külön város lenne. egyrészt a látogató szempontjából meglepő, mert azokon a részeken, ahová a turistákat várják, nagyjából-egészéből renden vannak a házak és utcák, de eggyel arrébb már ugyanaz a hihetetlen lepusztultság. és ez, amellett, hogy nem jó az ott lakók számára, azt hiszem, egyébként nagyon természetes dolog. kevés a hazugság, ez egy szélsőséges, de inkább szegény és romos város. korábban azt hiszem, már írtam, milyen sok itt az elhagyott, gyorsan pusztuló ház, köztük igazán szépek is siralmas állapotban vannak. amennyire az itteniekkel folytatott beszélgetésekből össze tudtam rakni, egyrészt ingatlanár-problémák is vannak, másrészt talán az öregek helyzete sem annyira megoldott, és ott van még ez a főváros-elszívja-az-állami-pénzt probléma, ami, hát ugye, nem helyi sajátosság. nem egy kirakat ez a hely.

egy kis zene a képek mellé (bár azért kicsit gyorsan szaladok előre..)
http://www.youtube.com/watch?v=mzNEgcqWDG4
ha meghallom (a legtöbb verziót), rögtön felakad a szemem. ez különösen szép a klarinéttal az elején.

 tehát a luís-híd,

 és az ő (erről a képről értelmezhetetlen) architektúrája

 ő pedig az arrábida-híd, képeslap-fényben

 fenn a pincék felett

a calém- pincészet épületei

 a sandeman- pincészet belső udvara

 rom-erotika egy elhagyott házban

lakótárs limlommal

(itt találtam végre biciklit, egy harmincéves nőivázas pözsót, 

mire a fazon közli,hogy 75 E. eléggé kinevettem.)

 jön, felfal

férfias elfoglaltságok és kaktuszszörny

csak még annyit ehhez a mai második bejegyzéshez, hogy már régen meg akartam jegyezni, milyen borzasztóan tetszenek az itteni idősek... a férfiak és a nők is nagyon szépen öltöznek, valami finom, ódivatú bájjal, elegánsan, de nem divatosan. nagyon megy nekik. az meg már külön vicces, hogy a mostani utcai divat őket követi. de tényleg, azok a piros mellények a drapp kordzakók alatt, meg a hajszálcsíkos ingek halszálkás nadrágokkal és hanyagul megkötött aprómintás kendőkkel- megremeg a szívem, ha látom.

koradélutáni poszt

bézik színek

antikvárium kirakata (láma!)

végre csempe

félszigeti papíráruda

fény utcai optika cégére

ma rohangáltam az ötvösbolt után, megtaláltam! muszáj bővitenem a szókincsemet, mert alapdolgokban elboldogulok ugyan, de például a szakszótáram nagyon kicsi.. nagyon kedves nők voltak az üzletben. a fűrészszál meglepően olcsó (2,75 egy tucat, a pisztrángos fajta), viszont a viasz elég drága (kb mint otthon, 16). ha a dolgok így mennek tovább, otthon sikoltozni fogok örömöben, ha valamit elsőre sikerül megszereznem. de azért el kell mondjam, hogy az utcán ma ismét belémhasított az érzés, hogy ez az egész az egyik legjobb dolog, ami eddig történt velem.

bent és hazafelé

szakmai óra (harmadéves tervezés), aztán nyolcig cizella.
ami jó volt még a mai napban: suliba menet tettem egy kitérőt a rua santa catarinán (király utca- váci utca), hogy benézzek az imerge galériába. kedves hely, szobrok, képek, néhány ékszer, könyvek, ilyesmi. egy ajándék kétezerkilences, gyönyörű naptárral távoztam, és egy ismerős dallal a fülemben. aztán már az utcán esett le az állam: mit keres a singas project portóban? örültem.

remélem érzitek, milyen komplikált volt idáig eljutni. én igen. 

(a gyűrű negatívját újra el kell készítenem, mellesleg magát a pozitívot is, de a bross jó lesz)

164 gr, 77,6 Euro. (0.7-es) viszont színanyag.

forrasztóhely a műhelyben

 cizellálás óra

 léa, a zseniális spanyol lány

szerencsétlenkedéseink

 idáig jutottam ma (a mélyebb részen texturált szerszám)

 szép könyv (hermann jünger)

 gesztenyesütő bácsi a praiacirc-nél

diszkrét építésziroda

életlen este

azt hiszem az elmúlt pár napban kezdtem el igazán érezni, hogy nem otthon vagyok. (hülye szó, mondjuk úgy, hogy nem ott, ahol eddig.) és, hogy ezek az emberek mások. hogy rengeteg minden van bennük, ami érthetetlen, megfejthetetlen, ami idegen. eddig abszolút biztonságban éreztem magam, azt gondoltam, ugyanazt látom, amit ők, pedig csak ugyanazt nézem. a közös nyelv is furcsa egy dolog. nem hiszek a létezésében.

megint hétfő

űrhajósvacsora, tonhalburger

egoista poszt

azoknak, akik még nem fáradtak el túlságosan az előző bejegyzés alatt, itt van négy kép, amit a lakótársam csinált. just in case, ha véletlenül hiányoznék (-:

 első nap

sárkányok

 az új hűtőnkkel, jéghercegnővel

jardim do museu de serralves

ja, és nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de volt még a múzeumban egy nagyon szép kisfilm, ez:

http://www.digitalartlab.org.il/ArchiveVideo.asp?id=540 

elég távoli rokona a szteroidos gyurmázásnak. akinek van türelme, nézze meg, érdemes.