jó kiállításaik vannak, most többnyire politikai kiállítások (nyilván ők is próbálják leküzdeni azt a felhalmozódott bűntudatukat, amit a gyarmataikkal szemben gerjesztett bennük a posztkolonialista kritika- de, mit mondjak, jól csinálják, és abban is hiszek, hogy ők még egész keveset ártottak a többiekhez képest), és gil j wolman (rohadt jó).
volt még egy nagyon érdekes munka, az alkotóra sajnos nem emlékszem, de egy kelet-timor nevű köztársaság néhány éve felégetett könyvtárát próbálja jelképesen visszapótolni. az egész ott kezdődött, hogy ez egy volt portugál gyarmat ázsia területén, és az indonézek tartották őket sok évtizedig prés alatt. amikor egy népszavazás idején megpróbáltak függetlenné válni, indonézia nagyon keményen lerohanta őket, és rengeteg demonstratív rombolást hajtottak végre az országban, köztük az egyik legfontosabb könyvtárat. a lakosságot keményen megtizedelték (az egyharmada eltűnt vagy meghalt), a nőket szisztematikusan bántalmazták majd csírátlanították (ez azért fura), és a gazdasági folyamatok blokkolásával éhínséget és munkanélküliséget idéztek elő. 2002-ben vált független állammá.
ja, igen, és az alkotás lényege az volt, hogy a teremben két nagy kupac könyv állt, az egyik a művész könyve, egyszerű fehér borító, benne belső címoldalak azokból a könyvekből, amit a világ számos pontjáról küldtek szolidáris polgárok. a másik kupacban random módon összehordott könyvek hevertek- ha hoztál egyet, amit úgy gondolsz, hogy hasznos lenne az ottaniaknak, vihettél magaddal egyet a művész könyvéből. mi egy portugál próza- és líra- gyűjteménnyel gazdagítottuk a repertoárt.
más: a múzeumnak gyönyörű kertje van. úgy egyáltalán: a kertek, mindenhol gyönyörűek, még a lakótelepen is. hihetetlen, de mindenhol fákat lehet látni. a legmeglepőbb helyen nőnek ki a pálmák és narancsok, a magnóliákról nem is beszélve. egy egészséges elvadultság jellemző a növényzetre. (talán a buja jobb szó) érdemes lenne egymás mellé tenni egy japán és egy itteni kertet, mindkettő olyan csodálatos a maga nemében, de annyira más..
hazafelé még benéztünk a museu de transporte e communicacao (vagy valami hasonló) épületébe. hát kevés ilyen szürreális élményem volt, mióta itt vagyok. egy bazi nagy épület, ami tök üres, sötét és senki nem lézeng benne. konkrétan nem találtunk kiállítást, illetve egyet, ahol pici szobák voltak berendezve fehér gipszfigurákkal, meg húszévenkénti korhangulatú bútorzattal, mindez a rádió és a telekommunikáció fejlődését illusztrálandó.
post scriptum: boldog szülinapot, brancusi!
valaki munkája a serralvesben (az egész teremben nézhettük, ahogyan mások
tesznek valamit azért, hogy jobb legyen a világ. nem tudom, hogy jobb-e)
ilyen szőnyeget otthonra
lakótárs csacsival
ezen a ponton komolyan elgondolkoztam, hogy ezt vajon direkt
ilyenre csinálták, vagy egy csoda szemtanúi voltunk
lassan kezdek ráébredni a szökőkút fontosságára
eszpresszó a kertben (pingo)
ablak a füvészkert üvegházához
hát nem megint a casa da músicá- nál kötöttünk ki?!
caldo verde, az elmaradhatatlan
amikor ezt a sövényt fotóztam, odajött egy vadidegen nő, akinek pénzt adtam benzinre.
mi vesz rá egy cserepes növényt, hogy a víz alatt lakjon?
és végül, nesztek, narancsfa!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése